Freddie Mercury interjú, 1981. május 2.

Tíz éve alakult a Queen és mindig úgy tűnt hogy alaposan ki volt tervelve hogy váljon a legnagyobb rockegyüttessé és a legextravagánsabbá mindenki közül. Valóban volt egy jól kidolgozott stratégiátok hogy elérjétek azt ahol jelenleg tartotok – elsősorban üzletemberként vagy zenészként álltatok a dolgokhoz?

- Nem, nem volt így kiszámítva de valóban eltökéltek voltunk. Azt mondtuk, gyerünk, ugorjunk bele és komolyan dolgozzunk rajta, félmunka nem elég. Valószínűleg mindannyian sikeresek lehettünk volna a civil foglalkozásunkban is és nem is akartunk belegondolni hogy a második legjobbak legyünk, ha már elhagytuk érte az eredeti foglalkozásunkat. A legjobbak akartunk lenni, nem a hatalomvágy miatt bár ez valószínűleg együtt jár a kapitalizmussal.

Rengeteg együttes próbálkozik hogy a csúcsra törjön és nem sikerül nekik – hogy csináltátok?

- Kell hogy legyen benned egyfajta erőszakosság, rengeteg önbizalom és teljesen eltökéltnek kell lenned, a zenében ugyanúgy mint bármi másban. Amikor kezdő vagy jó ha erőszakos vagy és előrébb tudod vinni magatokat hogy ti lesztek az elsők, nem a másodikak. Reméld a legjobbakat, irány a csúcs. Ezt abszolút a magunkévá tettük és nos, lett is nagy egónk, őszintén szólva.

Te vagy a frontember?

- Nem.

De az énekes általában az...

- Ó, igen, valaha így volt de az már egy letűnt korszak. A modernkori emberek az én pozíciómban inkább középpontnak hívják magukat, drágám. Hacsak nem Rod Stewartnak hívnak és van egy háttérbandád, de mi nem Freddie Mercury és a háttérbandája vagyunk, ha jól megnézed, négyen tartjuk életben az egészet, azaz 25%-ban fejenként, egyszerűen csak én vagyok a legfeltűnőbb, ennyi az egész.

A barátaid szerint hihetetlenül visszahúzódó vagy és utálsz magadról beszélni az interjúkban, mint ez is, de a színpadon úgy parédézol mint egy páva. Két személyiséged van?

- Nem tudom hogy nevezzem de így igaz. Bárcsak meg tudnám fogalmazni. Egyszerűen szeretek szórakozni. És a rockzene jó játszótér ehhez. Ha azt mondod hogy más ember vagyok a színpadon, ugyanez elmondható bárkiről aki éppen a munkahelyén van és dolgozik. Nekem ez a dolgom és nagyon komolyan veszem – a kezdetekkor eleve úgy álltunk a dolgokhoz hogy nem hobbizenészek akarunk lenni. Azt mondtuk vagy komoly dolognak vesszük ezt vagy inkább nem csináljuk.

Kételkedtél valaha abban hogy működni fog az elgondolásotok?

- Egyszer, két-három évvel azután hogy elkezdtük, majdnem feloszlottunk. Úgy éreztük nem működik, túl sok a cápa az üzleti világban és besokalltunk. De valami legbelül azt súgta hogy muszáj továbbmennünk és tanulnunk a tapasztalatokból, egyszer fent, egyszer lent. Hatalmas ösztönző erőt adott az életben maradáshoz és a küzdéshez azok amik velünk történtek az üzlet csataterén. A negyedik albumunkig nem kerestünk semmit. A legtöbb bevételünket a pereskedés és hasonlók emésztették fel. Egy csomó pénzünk – állítólagos pénzünk amit kerestünk – arra ment el hogy szabaduljunk mindenféle szerződésből. De ez volt a legjobb amit tehettünk, szinte újjászülettünk.

Nagy az összetartás a bandán belül – összejártok a magánéletben is?

- Nem, tíz év után, drágám, már elég unalmas lenne.

Szóval vannak köztetek feszültségek?

- Nem igazán. Azt hiszem mindannyian ösztönösen ráérzünk mit akar a másik. Járjuk a saját utunkat. Minden koncert után négy limuzin vár minket és mindenki megy amerre akar. Azt mondom, ez munka. Összejöttök, csináltok egy bulit...

De nem csinálhatod ezt a „munkát” életed végéig ugye?

- Ó, írnád a nekrológom mi? Nem tudom. Ha öt éve kérdezted volna meg akkor ugyanígy nem tudtam volna. Vége szakadhat bármikor, akár holnap is. Nem félek tőle. Az életben minden bizonytalan és nekem így tetszik. Szeretem a rizikós dolgokat. Oké, hátradőlhetnék de hülyeségnek tartom a pénzt a bankban tartani. Lehet hogy holnap egy vasam se lesz de nem érdekelne. Született túlélő vagyok.

Tudnál mindent elölről kezdeni, csatlakozni egy bandához vagy újat alapítani ha a Queen megszűnne?

- Nem tudom. Sose kelek azzal a gondolattal hogy mihez kezdenék ha feloszlana a Queen. Majd ha eljön az a pillanat, meglátom. De még nem érkeztünk el a karrierünk csúcspontjára. Rengeteg teendőnk van még a Queen-nel, új vizekre evezünk, gondolj csak Dél-Amerikára, még csak most kezdünk befutni ott. Egy évvel ezelőtt nem is gondoltam volna hogy ez megtörténhet. Szeretek új felségterületeket szerezni.

A kidolgozott színpadi viselkedésedet be szoktad gyakorolni - mondjuk a tükör előtt?

- Nem, sose csináltam. De lehet hogy kéne és akkor rájönnék miért vannak oda érte! Sokat okulok a régi videóimat nézve de sose elemezgetem magam túlságosan. A legjobb ha csak hagyod hogy menjenek a dolgok a maguk útján, drágám.

Ki kritizálja a színpadi előadásmódodat, ha van egyáltalán ilyen ember?

- Ó, sokan. Sok barátom is.

Elfogadod a kritikákat?

- Igen igen.

De úgy hírlik eléggé érzékeny vagy a kritikákra...

- Ó, én nem így gondolom. Végülis a saját magam főnöke vagyok, persze valahol ez rossz dolog mert ez mást jelent minden területen, mondjuk például a balett világában. A koreográfus pontosan megmondja a táncosnak hogy mit kell csinálnia és ha valamit rosszul csinál azonnal megmondják neki hogy pontosan mit kívánnak tőle. Nálam ilyen nincs, egyszerűen azért mert nincs az az ember aki megmondhatná nekem – elég fucsa lenne ez a merev vasfegyelem. Szóval mondhatják hogy szerintük mit csinálok rosszul, úgyis az enyém a végleges döntés. Attól függ milyen kedvem van aznap este és azt csinálom amit akarok. Nem tudom hogy csinálják a balett-táncosok – ugyanazok a lépések minden este! Nem tudnék ilyen korlátok közt mozogni.

Mit gondolsz mi az emberek véleménye rólad?

- Szerintem azt hogy jól éneklem a dalaimat és felkészültem adom elő őket élőben. Szeretem ha az emberek elvarázsolva távoznak a koncertjeinkről. A Queen dalait hallgatva elmenekülhetsz a valóságból, olyanok mintha egy jó filmet néznél meg és amikor mész ki a moziból mondhatod hogy de jó volt, aztán visszatérhetsz a problémáidhoz. Nem akarom megváltani a világot a zenénkkel. Nincsenek rejtett üzenetek a dalainkban, legfeljebb Brian néhány számában. A saját magam szórakoztatására írok dalokat. A modern fogyasztói igényeknek megfelelően, el lehet dobni meghallgatás után mint egy használt zsebkendőt. Meghallgatod, tetszik, aztán odébblököd és jöhet a következő. Ez az eldobható pop.

Szóval ha a Queen megítéléséről van szó, nem fontos neked hogy úgy tartsanak számon mint a rock n’ roll többi jeles képviselőjét, például Presley-t vagy Hendrixet?

- Ó, dehogynem és szerintem így is lesz. Tiszteletreméltó zenészekként gondolnak majd ránk akik jó dalokat írtak, ez erről szól. De azt hiszem hogy már most is jó adag elismerést és tisztelet kapunk mert tudunk jó zenét csinálni, és ez elég nekem.

Mint egyetemi végzettségű emberek, nem gondoljátok hogy túlképzettek vgytok a rockzenész státuszhoz és hogy a szakmai képesítéseiteket elhasználtátok ehhez?

- Nem nem nem! Az egyetemi végzettségünk mit sem számít itt a rock világában. Ami engem illet, csak egy kiszuperált művészeti sulis voltam grafikus diplomával, szerinted ez hogy tesz alkalmassá a zenéhez? De amire jó hogy van ez a hátterünk, az az hogy megtanított a túlélés művészetére, ami a dolog üzleti részét illeti. Még mindig a saját kárunkon tanulunk, ahogy minden más együttes, bizonyos szinten de...

Ti pszichésen jobban fel voltatok szerelkezve ahhoz hogy kitaláljatok a dzsungelből ugye?

- Igen. A mai bandák már eleve erre vannak berendezkedve. Ez egy fejlődési folyamat. Nem tudok kielemezni mindenkit de vegyül például a The Police-t – ők már felkészültebben kezdtek bele mint mi tíz éve, hogy lépésről lépésre jutottunk valamire. Ők nem csupán bemennek a stúdióba, csinálnak egy felvételt és reménykednek. Megtanulták előre a dolog üzleti részét és rendesen benne is vannak. Míg régebben kissé úgy volt a dolog hogy „lesz ami lesz” míg most, ha nem vágsz bele az üzletbe ugyanolyan jól mint ahogy zenélsz, kibuksz már az elején. Ma már életbevágó hogy mindent jól csinálj – a tehetség nem csak annyi hogy jó dalokat tudj írni és jól előadni őket, hanem hogy az üzlethez is érts mert ez egy fontos része, ne csak hogy megcsináld a zenét rendesen hanem profitálj is belőle nem? Használd az összes piaci trükköt drágám és ha hiszel magadban, eléred a célod. Ez volt a mi utunk is és bejött.

Szóval nem hiszel abban hogy csendben szenvedsz a művészetedért és reménykedsz hogy más is felismeri?

- (Nevet): Nem! Az istenért, nem járkálhatsz úgy hogy „micsoda csodálatos zenész vagyok, micsoda fantasztikus dalt írtam múlt éjjel”. Biztosnak kell lenned abban hogy más is fel fogja ezt fedezni! A tehetség része az is hogy felismerd hogy mi fogja meg az embereket! Ne csak egy szuper zenész zenész és kiemelkedő dalszerző legyél, persze ez is sokat számít de tanulj meg nyomulni, jó helyen lenni jó időben és érteni az üzlethez az elejétől fogva. Ez a rockvilág rendje manapság. Persze nem mondom hogy mindent ki lehet előre számítani. Valahogy be kell épülnöd. Én azt mondom hogy manapság az is hozzátartozik a tehetséghez hogy van üzleti érzéked. Ösztönösen tisztában kell lenned azzal hogy mik azok a dolgok amikkel sikereket érhetsz el. A jó zene önmagában nem elég.

Erősnek érzed magad a színpadon és ez az egyik oka is annak hogy ennyire élvezed a sikert?

- Igen annak érzem magam és igen, ez az.

És ez nem ijeszt meg? Ellenőrzésed alatt tudod tartani ezt az erőt?

- Nem, nem félek tőle. Kevésbé józan kezekben viszont veszélyes lehet. Lázadást szíthatnék ha akarnék de nekem nem ez számít, viccnek szánom és ezt észre kell mindenkinek vennie. Szeretem nevetségessé tenni magam, nem veszem magam túl komolyan. Nem öltöznék így, ha komoly lennék. Addig folytatom amíg még tudok nevetni magamon. Az angol ajkú közönséggel mindig viccelek, fikázom őket hogy egy nagy rakás hülyék de nem gondolom komolyan. Ha mi másfajta banda lennénk, politikai üzenetekkel a dalainkban akkor más lenne a helyzet. Ezért tehetem meg hogy nevetséges rövidnadrágokban meg ilyesmikben vagyok és gestapós karlendítésekkel ripacskodom. Ez mind csak giccs.

És mi van azzal az elgondolással hogy egy rocksztárnak a te pozíciódban használnia kéne a befolyását a világ jobbá tételére?

- Ezt hagyjuk meg a politikusoknak. Bizonyos emberek képesek erre de csak nagyon kevesek. John Lennon volt az egyik. Annak köszönhetően prédikálhatott így amit elért és képes volt befolyásolni az emberek gondolkodását. De ahhoz hogy ezt valaki megtehesse, bizonyos adag intelligenciára és varázsra van szükség és John Lennon ezen kevesek egyike volt. A pusztán tehetséges embereknek mint én, nincs meg a képességük és a hatalmuk hozzá.

Érzed hogy van valamiféle kötelezettséged a közönséged felé akik megvették az albumot?

- Hogy érted? Az én kötelezettségem a közönség felé az hogy jó show-t csináljak. Hogy mindig biztosak lehessenek benne a Queen-től mindig a legjobb, legmagasabb színvonalú szórakoztatást kapják, legyen szó lemezről, koncertről vagy tévés szereplésről és meg is kapják.

Hiszel abban hogy állítólag a zenészek addig játszanak igazán jól amíg szegények? Vagy most, amikor már anyagi biztonságban vagytok, éppenhogy ez ad bizonyos nyugodtságot hogy nem kell a pénz miatt aggódnotok? Mik a nehézségek számodra?

- Játszhatsz jól akkor is amikor még küszködsz a megélhetésért és szerintem ugyanolyan jó maradhatsz akkor is ha már befutottál. Számomra ez nem erről szól. Úgy értem amikor felmegyek a színpadra nekem mindegy hogy gazdag vagyok vagy éhezek, a legjobbat akarom adni. Fel akarok menni oda és akár meghalni a show-ért! Akkor is ha épp el van törve a lábam, akkor is ha egymillió fontom van vagy éppen úszom az adósságban – húzás a színpadra és bizonyítsd be, mindegy mi megy végbe benned, de akkor és ott a játék és a közönség a fontos.

Kineveztétek magatokat a saját menedzsereteknek és kézben tartjátok a sorsotokat mint egyfajta Queen-birodalmat – ezt a helyzetet is annyira élvezitek mint a zenélést?

- Igen.

Szerinted minden bandának ezt kéne tennie? Ragaszkodni ahhoz hogy befolyással legyenek a saját menedzselésükre a kezdetektől fogva?

- Igen, szerintem a legtöbb zenésznek érdeke lenne hogy hatalma legyen a saját üzleti dolgai felett. Azt nem mondom hogy a kezdetektől fogva feltétlenül – a legjobb ha először egy menedzserrel indulnak neki és aztán tanulnak a hibáikból. De a fejlődés a jó!

Jöttél le valaha úgy le a színpadról azzal az érzéssel hogy ez most egy nagyon rossz hakni volt?

- Igen, néha. Ilyenkor üvöltözünk egymással és szétverjük az öltözőt hogy levezessük az energiáinkat. Nagyon magasra állítottuk a mércét és valószínűleg 99 százaléka a közönségünknek nem értene velünk egyet abban hogy szörnyű volt. San Franciscóban például elment a hangom és szörnyű volt, a hangterjedelmem gyakorlatilag egy hang maradt. Próbáltam így is a legjobbat adni de tudom hogy borzasztó előadás volt. Át kellett variálni a turnét és három vagy négy koncertet törölni. Csomók vannak a hangszálaimon és a legtöbb turnét most már úgy tervezzük be hogy bírja a hangom.

De a hangod annyira erőteljes...

- De a terjedelméből egyre csak veszítek, hiszed vagy sem. Elvesztettem az erejét ahhoz képest hogy milyen volt. De egyre erősebb énekes vagyok, lehet hogy a hangom szerkezetében már gyengébb de ennek ellenére jobban tudok énekelni mint valaha. Mostanság elképesztő dolgokat tudok vele csinálni.

Beszéljünk a dalszerzésről. Tudsz úgy írni hogy elhatározod hogy „ma kettőkor nekiállok ennek a dalnak?”

- Nem állítottam fel ilyen szabályokat az íráshoz de igen, tudok így is írni. Általában ez olyan ötletszerű nálam és néha olyan mint egy játék de ha tudom hogy megyünk a stúdióba akkor nekiállok agyalni rajta már előbb. Tudok kérésre is írni dalt mintha munka lenne. Néhány dal gyorsabban jön mint mások: a Bohemian Rhapsody-n úgy dolgoztam mint egy őrült annyira akartam! A Crazy Little Thing Called Love kb. 5-10 percet vett igénybe. Gitáron csinálgattam, amin egyáltalán nem tudok játszani és valahol ez egy elég jó dolog volt mert korlátozva voltam ugyanis csak néhány akkordot ismerek. Jó volt ez a kis fegyelem, hogy korlátok között kellett dolgoznom. Nem tudnék túl sok akkorddal dolgozni és emiatt hogy korlátozva voltam azt hiszem jó kis dalt írtam.

Melyik a legjobb dalod?

- Nem tudom, megírom aztán a sorsukra hagyom őket. Ha megkérnél hogy játsszam el néhány régebbi dalomat zongorán, nem tudnám. Elfelejtettem őket, amikor kellett akkor még tudtam. Ilyenkor aznap korábban neki kell állnom az akkordoknak mert hamar elfelejtem őket. Például a Love of my Life-ot a koncerteken áthangszereltük gitárra de eredetileg zongorára íródott. Már teljesen elfelejtettem az eredetit és ha megkérnél rá hogy játsszam el, nem tudnám.

Tudsz kottát olvasni?

- Egy kicsit. Nincs rá szükségem. Meghagyom másoknak. Ez nem úgy hangzik mintha Mozart lennék igaz? De mi több emberhez érünk el így.